Ötlet pszichológia

A kreativitást jobbára négy dimenzió mentén szokták tanulmányozni: a kreatív folyamat, az alkotás, a kreatív személy és a környezet, amelyben az alkotás végbemegy. Jelen írásban a kreatív folyamat megismerésére teszünk kísérletet.

Többféle kreativitás meghatározást ismerünk. Az egyik - a hétköznapi életben is gyakran használt - szerint a kreatív eszmék, megmagyarázhatatlan, isteni sugallatra jönnek létre. Egy másik - a behaviourista - meggyőződés azt mondja ki, hogy nincs is speciális, új eszméket létrehozó kreatív folyamat, vagy azért nincs, mert nem is léteznek új eszmék, vagy azért, mert ha azok létre is jönnek, az csupán véletlen műve. A tudósok többsége a két szélsőség között definiálja a kreativitást. Ezek a meghatározások, amint a következőkből kitűnik, nem annyira misztikusak, mint az első nézet, és nem is annyira triviálisak, mint a második. Íme, néhány fontosabb megfogalmazás: A kreatív folyamat vagy egy eredetileg homályos probléma világos megfogalmazása, vagy egy már megfogalmazott probléma új és megfelelő megoldása, vagy mindkettő egyszerre (Findlay-Lumsden [1988]). MacKinnon [1962] szerint a kreativitás magában foglal egy-egy új - de legalábbis statisztikailag ritka - eszmét vagy választ. Markworth [1965] megkülönbözteti egymástól a problémamegoldást a probléma megtalálásától, és ez utóbbit tartja kreatívabbnak. Perkins [1981] úgy véli, hogy az alkotó folyamat keresésként is felfogható, méghozzá a legjobb útnak és/vagy a legjobb megoldásnak a célszerű kereséseként.

A kreatív folyamat pszichológiája

A kreativitás kérdését különböző tudományágak, tárgyuknak megfelelően, különböző szemléletmódban és kérdésfeltevésben vizsgálják. A történelmi-társadalmi fejlődés egészének szempontjából veti fel a kreativitással összefüggő problémákat a kulturális antropológia, a tudomány- és művészettörténet, valamint a szociológia. Az élővilág, az emberi faj fejlődésével összefüggésben vizsgálódik az evolúciós biológia, az agyműködés fizikai jellemzői és a kreativitás kapcsolatát kutatja a neurobiológia, a gondolati tartalmakra is figyel a kognitív pszichológia, valamint az ezt kibővítő társadalompszichológia, és végül, de nem utolsósorban, egyre intenzívebben foglalkoznak a szakemberek a kreativitás és a mesterséges intelligencia lehetséges kapcsolataival.

A kreativitás pszichológiájának tanulmányozásakor sokan nyúlnak vissza Freudig. Barron [1963] szerint például a mentális apparátus három részre oszlik: a tudattalanra, a tudatelőttire és a tudatosra. Freudra hivatkozva kiemeli, hogy minden mentális tevékenység tudattalanként indul és vagy ott marad, vagy tudatossá válik, attól függően, hogy milyen ellenállásba ütközik. A tudattalan és a tudatelőtti között van egy tesztelési folyamat, egyfajta cenzúra, ami vagy tovább engedi a mentális tevékenységet a tudatelőttibe, ahol már akadály nélkül emelkedhet fel a tudatosba, vagy nem engedi tovább, visszanyomja a tudattalanba. A tudattalan lényege az "ösztönös tálalás", amelynek egyetlen célja az egyensúlytalanságot okozó - az impulzusok, hajtóerők és a pszichológiai alapú izgalmak formájában felhalmozódó - energia felszabadítása. A külvilág természetéből és a tudat szervezettségi formájából adódóan ezek között az impulzusok, hajtóerők, izgalmak közötti kapcsolatok egészen másfajta törvényeknek engedelmeskednek, mint a logikus gondolatok. Például szabadok az ellentmondásoktól, ugyanazon dologgal kapcsolatban teljesen különböző érzések lehetnek egyidejűleg a tudattalanban. Idő, tér és szokás nem gyakorol befolyást rájuk. Állandóan keresik a felhalmozódó energiák rövidre zárásának lehetőségeit, amelyet olyan mechanizmusokkal érnek el, mint a kiszorítás, helyettesítés, szimbolizáció. Ezek, a leginkább az álmokban megjelenő mechanizmusok az alkotó folyamatnak is elemei. Eltérően azonban az álmoktól és a neurózistól, amely utóbbinak szintén jellemzői, az alkotáshoz tudatos erőfeszítés, ítélet és kritika is szükséges. Ez szemben áll az álmok és a neurózis teljes káoszával. Az alkotó folyamatra az jellemző, hogy a cenzúra időleges szünetelése miatt a tudattalanból a tudatelőttibe kerülnek eszmék, gondolatok, amelyek először még homályosak és látszólag nincs kapcsolatuk a tudatos tartalmakkal. Pillanatnyi vizuális vagy verbális képzetnek tűnnek. Aztán valamilyen módon a tudattalanból feljönnek kapcsolódó ideák, érzések és szimbólumok, s ezek egymással és a tudatelőttiben maradt más elemekkel kombinálódnak. Végül az így kialakuló komplex eszmék vagy már teljesen megformálódva, vagy részenként felkerülnek a tudatosba, amelynek a feladata az összeillesztés.

A tudattalan szerepét a kreativitásban mások más okokból tartják fontosnak. Henri Poincaré elmélete, amely a hirtelen megvilágosodásról szól, egy bizonyos lappangási (inkubációs) periódus után, a tudattalannak komoly szerepet szán a kreatív belátás folyamatában. E szerint az elmélet szerint az alkotó folyamatnak négy szakasza különül el egymástól. Az első az előkészületi, amely hosszas tudatos, de sikertelen kísérlet a probléma megoldására. A másodikban, a lappangási időszakban a tudatos nem dolgozik a problémán, csak a tudattalan. Ez az inkubációs periódus. Ezt követi a hirtelen megvilágosodás, ami a helyes megoldás megtalálásának tudatával párosul, majd a tudatos verifikáció zárja le a folyamatot. Mivel a felfedezés és a feltalálás Poincaré szerint különböző gondolatok kombinálását jelenti, és a tudatos által átlátható kombinációk száma nagyon kevés, a tudattalan veszi sorra az összes lehetőséget, kiválogatja az értékteleneket és irrelevánsokat, s csak azokat "tálalja" a tudatosnak, amelyek "esztétikai és/vagy szépérzékünknek" megfelelnek.

Koestler szintén az új kombinációk megtalálását tartja a kreatív gondolkozás lényegének, de ő azt emeli ki, hogy az új kombinációk nem asszociatív módon jönnek létre, azaz korábban meglévő összefüggések felidézésével, hanem bisociatív módon, azaz addig kapcsolatban nem lévő eszmék párosításával. Koestler szerint az eszmék egymástól kölcsönösen függő mátrixokban helyezkednek el, és a tudatos, asszociatív gondolkozás e mátrixokon belül keresi a megoldást. A kreativitáshoz a különböző mátrixok között kell kapcsolatot találni. Ebben a tudattalannak nagy szerepe van.

Kris szerint a művészi kifejezés úgy épít az elsődleges, tudattalan, impulzusokra, hogy közben a másodlagos folyamatok struktúráját felhasználja. Az ego részlegesen visszavonul (regression) a folyamatból, amikor a tudattalannal lezajlik a kommunikáció, majd visszatér, és szakértelmével feldolgozza az anyagot a másodlagos folyamat során.

Kisebb jelentőséget tulajdonít a tudattalannak egy másik irányzat. Perkins [1981] például kiemeli, hogy az inkubációs periódusban nem a tudattalan dolgozik, hanem pihen az agy, elfelejt a probléma szempontjából nem lényeges dolgokat, új ötletek és közelítési módok jönnek elő, vagy külső események segítik, akár észrevétlenül is, a megoldást.

Simonton [1988] a mentális elemekkel való operációból indul ki konfigurációs elméletének kifejtésekor. A mentális elemek közül a legfontosabbak a megértés, illetve annak olyan elemei, mint a tények, elvek, relációk, szabályok, formulák, képzetek. De a közvetlen érzékelés és az érzések is közrejátszhatnak az alkotó munkában. Ezek a mentális elemek szabadon kombinálódnak. A tartósan, meghatározott séma szerint összekapcsolódó elemeket nevezi a szerző konfigurációknak. A konfigurációkat a memória megőrzi. A konfigurációk két fajtája különböztethető meg. Az egyik az a posteriori, ami a múlt tapasztalatain alapul, a másik az a priori, ami az érvényben lévő konvenciókból (például nyelvi szabályokból, matematikai konvenciókból) vezethető le.

A kreatív folyamat biológiája

A fizikus-filozófus Harth [1993] arra a kérdésre keresi a választ: hogyan szül az agy új gondolatokat. Elmélete szerint az agy egyik részében a thalamusban működő ún. LGN (lateral geniculate nucleus) több mint a külső ingerek jelfogója és továbbítója az agy felsőbb rétegeihez. Az LGN az agy "tervező asztala, amely nemcsak az ingereket értelmező kortexszel, de az emlékeket tároló agyrésszel is kapcsolatban van. Ezenkívül ide kerülnek feldolgozásra a "belső" gondolatok is, nemcsak a külső információk által kiváltottak. A tervező asztal és az agy többi része között egy ún. kreatív hurok alakul ki, pozitív visszacsatolás, amely mentén e relén a külső vagy belső ingerekre keletkezett eredeti képet, illetve gondolatokat "... a kortex kedve szerint rajzolja újra, hozzátéve és kitörölve részeket." s ezáltal lépésről lépésre formálja át a célnak vagy a szándékoknak megfelelően. "Az agyunkban lévő kreatív hurkok rá vannak hangolva a múlt hangjaira és suttogásaira, s ezekből állítják össze a jelen eszméit és gondolatait."

A kreatív hurkok által képviselt pozitív visszacsatolásokra az jellemző, hogy eredményük gyakran előre nem látható kimenetelű. Egyes fluktuációk szelektív felnagyítása olyan eredményre vezethet, ami az eredeti inputban nem is volt benne. Ez azért lehet így, mert az agy kaotikus rendszer, s folyamatai előrebecsülhetetlenek, mint a legtöbb nemlineáris rendszeré, mert nagyon érzékenyek mindazokra a fizikai rendszerekben állandóan jelenlévő ingadozásokra, amelyek túl kicsik ahhoz, hogy a megfigyelők észre- és számba vegyék őket, s amelyek pedig jelentősen módosíthatják a várakozásokat, ha "szóhoz" jutnak. Következésképpen "... gondolatainknak nincsenek előre meghatározott korlátai. Gondolataink nem különleges tárgyak vagy események, de egy kicsit ezek is, meg azok is, villogó struktúrák beépített fókuszolási képességgel."

Az agy fizikai felépítésének tulajdoníthatóan képes eredeti gondolatok generálására. Az agy "tervrajza" éppúgy, mint az összes többi testrészé, genetikailag meghatározott. De van egy lényeges különbség az agy és a többi szerv között. A nem specifikálható véletlenszerűség, amely minden testszövet mikrostruktúráját jellemzi, a többi szerv működését nem befolyásolja, az agyét azonban igen. Az agyi idegsejtek közötti milliárdos nagyságrendű kapcsolatok a születéskor az öröklött gének által nincsenek szigorúan, minden részletükben meghatározva. Így azután születéskor az öröklés és a véletlen komponens együtt alakítja az agystruktúrát, amit később az érzékszervi üzenetek szünet nélkül bombáznak, s minden ilyen észlelés, ha egészen jelentéktelen mértékben is, de módosíthatja az agyi információs sztrádákat, illetve a kapcsolódásokat. A külső hatások mellett a belső események, a gondolkozás is alakítja a neutronhálót. Agyunk egyik pillanattól a másikig változik, soha nem ugyanolyan, mint az előzőben volt, következésképpen szüntelenül generál új gondolatokat és viselkedést.

<Vissza a címlapra