|
Vizy András: Biztosítási csalások
Vizy András a rendszerváltás óta szerepel a médiában. Sokoldalú tehetség, szerkesztő, műsorvezető, és ezen képességeit a legkülönbözőbb műsorokban bizonyította már. A Magyar Rádió 1992-ben Nívódíjat adományozott neki, az Autonómia Alapítvány pedig Tolerancia-díjjal jutalmazta munkásságát. Nemrég azonban teljesen új területen bizonyított. Könyvet írt, ráadásul nem is akármilyen témában: a Magyarországon előforduló biztosítási csalásokat dolgozta fel.
A sziporkázó humorral megírt kötet elején a szerző egyből leszögezi, hogy a kézikönyvben leírt történetek gyakorlati alkalmazása illetve annak kísérlete bűncselekmény. Továbbá megtudhatjuk azt is, hogy kétféle ember él ma Magyarországon: akinek már volt dolga a biztosítóval, és akinek majd csak ezután lesz. Nos ezzel a megjegyzéssel mélységesen egyetértek, hiszen nagykorúságom óta nekem is nemegyszer meggyűlt a bajom a fent nevezett intézménnyel. A legrosszabb az egészben azonban az, hogy általában nekem okoztak kárt, mégis én húztam a rövidebbet. Vizy valószínűleg hasonlóan "fantasztikus" tapasztalatokkal rendelkezhet, hiszen legalább ilyen mértékű megrázkódtatásra van szükség ahhoz, - és ehhez még a természetes újságírói kíváncsiságot is hozzászámoltam! - hogy valaki négy évet áldozzon az életéből a könyv összeállításához szükséges gyűjtőmunkára.
A jól bejelentett kár kikövezett út a kasszáig! Ez a jelmondata a könyvben megszólaló biztosítási kárszakértőnek. Bizony ez nagy igazság, érdemes is megjegyeznünk, hiszen a számtalan ellenpélda is mutatja, hogy a pénzszerzés utáni vágy milyen meggondolatlan cselekményekre ragadtatja embertársainkat. Ilyen például az a testvérpár, akik háromszor lobbantották lángra a tanyájukat vagy az a túlbuzgó taxisofőr, aki a tervezett "kis égés" helyett felgyújtotta az egész autóját.
Olvasás közben önkéntelenül is fel-felnevet az ember, köszönhetően a szerző szarkasztikus humorának és a vázolt sztorik valószerűtlenségének.
A gond csak az, hogy ezek a történetek valóságosak és, ha nem ügyelünk, akkor könnyen mi is egy hasonló "tréfa" áldozataivá válhatunk.
Szöveg: Novák Krisztina
<Vissza a címlapra
|