|
Úton, útfélen
Ideje felülemelkedni azon a parlagias elképzelésen, hogy nyáron nyaralni kell. Nyaralni télen kell, esetleg ősszel. Olyankor érdemes nekiszabadulni valamely, a földgömb déli féltekén elhelyezkedő, napsütésben, pálmafákban, rátermett idegenvezetőkben gazdag szigeteinek, nyaralóövezeteinek, amikor itthon úgyis csak dideregnénk reggel, délben, este.
Kevés dolog lehet kellemesebb, mint elnyúlni a selymes homokban, hallgatni szeretteink boldogító vitáját az idei fürdőruhadivatról és a szállodaportás hajszínének eredetiségéről, miközben kis hazánkban dugig vannak a teázók, és havas latyakot kerülget az ember csizmával, tűsarkúval, babakocsival, egyszóval majdnem mindennel, ami nem autó.
Ráadásul ősszel és télen viszonylag kevesen mennek nyaralni, úgyhogy a szabadságolás, mint olyan, könnyebben megoldható.
Nyáron városlátogatni érdemes. Meg strandolni minden délután, a munkaidő végétől zárásig. (Gyermekes szülők persze most fogják a fejüket. Ősszel, télen nincs hosszú szünet az oviban, suliban. Nyáron van. Ergo nyáron kell összehozni 2-3 hét családi együttlétet, mese nincs. De városnéző túrát azért még így is be lehet iktatni).
A városnézésben az a szép, hogy szinte bárhogyan el lehet indulni. Persze tipikusan autóval.
Ha csak ketten-hárman indulnak útnak, lényegében minden Fontos, sőt, sok Kevésbé Fontos, és néhány Tökéletesen Felesleges Holmi is elfér. A sátor csakúgy, mint a csecsemősúlyú útikönyv. Mindezek mellett felhívnám a figyelmet a Kéztörlő Kendő néven futó titkos csodaszerre. Rendkívül kevés embernek jut eszébe, hogy a zsebkendő, ha van is, zsíros jellegű szennyeződésekre (amely lehet a lángosevés következménye éppúgy, mint a lerobbanásé) kevéssé megbízható, de gyorsan fogyó eszköz.
Idegen - esetleg külföldön található - városba történő megérkezéskor érdemes a parkolás, parkolójegy problémáit valahol az elsők között kezelni. Ha ez megtörtént, olyan hatalmas tehertől szabadulunk meg, hogy egy többkilométeres túra a wielickai sóbányában is sétagaloppnak tűnik.
Mivel az autóval történő városnézésnek olyan jól felismerhető előnyei vannak (nem kell törődni a tömegközlekedés létével és milyenségével, bárhova eljuthatunk, bármikor továbbmehetünk vagy épp visszafordulhatunk stb.), hogy a további lehetőségekről és azok előnyeiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Például a vonatról.
Vonattal eljutni egy viszonylag közeli, akár külföldi városba akkor nyerő, ha van kedvünk éjszaka utazni, és érdekel minket az adott város valódi hangulata, szaga-jellege. Ekkor ugyanis ki vagyunk téve annak, hogy beleveszünk az ottani "BKV" rejtelmeibe, rákényszerülünk a menetrend és a díjszabás alapos tanulmányozására, sőt, megismerkedhetünk a különböző villamos-, busz-, metró- kisvasút szerelvények külső és belső esztétikájával, kényelmével vagy kényelmetlenségével, a tájékoztató feliratok, a megállók sokszínűségével.
Vonattal utazni viszont alapvetően nem (csak) ezért igazán jó. Hanem azért, mert a vonat nem autó. Egyebek mellett például nem kell vezetni. Nem csak annak nem kell, aki nem tud, hanem annak sem, aki tud. Így például mindkettő alhat. Az alvással töltött idő pihenés, így hát amikor reggel-délelőtt megérkezünk a célországba-városba, azonnal belevethetjük magunkat a tervezett programba, ahelyett, hogy félájult külsővel (és belsővel) bolyonganánk a szállásunk után. Teljesen feleslegesen amúgy, mert a legtöbb helyen jó esetben is csak kora délután lehet azt elfoglalni.
A vonattal tehát nyer egy éjszakát az ember. Este indul, délelőtt megérkezik, a vasútállomáson lazán és jókedvűen kigyönyörködi magát a várostérképen, felismeri, milyen úton fog eljutni a szállásáig, lepakolja a csomagmegőrzőbe a bőröndjeit, a hátára veszi legkisebb táskáját, és már keresi is csillogó szemekkel a megfelelő autóbuszt. A nap végére persze elszámítja magát, mármint ami a fizikai erőnlétét illeti, ugyanis a betervezett programok végén döbben rá, hogy még vissza kell mennie a csomagokért, és csak azután indulhat aludni, ám ha ezzel is megvolt, úgy hajthatja nyugovóra a fejét, hogy sem a benzinárak, sem a célország autófeltörési statisztikái miatt nem kell izgatnia magát.
A cikk szerzője: Fekete Bernadett
<Vissza a címlapra
|