|
Taplow siker az Egyesült Királyságban
A Russam GMS elnyerte az angol kormány interim menedzsment beszerzési keretszerződéseit
A Taplow Group egyik alapító tagja, a brit székhelyű interim menedzsment szolgáltatásokat nyújtó Russam GMS 4 beszállítói keretszerződést nyert el az angol kormány által kiírt ötből. Ezzel a cég lehetőséget kapott arra, hogy speciális tudással rendelkező interim vezetőket keressen vezetői és szakértői pozíciókba a brit állami szektor minden területén.
A Russam GMS az interim menedzsment következő területeire pályázott sikerrel: központi közigazgatás és egyéb állami testületek - beleértve a non-profit és sürgősségi szervezeteket- testületi/ vezető bizottsági szint (az állami szektor minden területén), helyi hatóságok, illetve az oktatás és honvédelem.
A tendereztetés és a pályázatok értékelése rendkívül szigorú szabályok szerint történt, biztosítva ezzel, hogy a Russam GMS által nyújtott termékek és szolgáltatások megfelelő minőségűek, versenyképes árszínvonalat képviselnek, megfelelnek az adott célnak és a törvény által előírt követelményeknek. A közszféra képviselői pedig gyorsabb beszállítói munkára és kedvezőbb árakra számíthatnak.
A Russam GMS értékesítési és marketing igazgatója Jason Atkinson vezette azt a csapatot, mely sikerre vitte a cég pályázatát. "Az, hogy sikerült nyernünk ebben a 4 kategóriában azt mutatja, hogy a Russam GMS széleskörű interim menedzsment szolgáltatásokat és megoldásokat kínál az állami szektor számára. Örömmel nézünk elébe annak, hogy tovább öregbítsük cégünk 23 éves hírnevét, és hogy a régiek mellett új állami ügyfelekkel is együttműködve segíthessünk abban, hogy hatékonyan kezeljék erőforrásaikat, és képesek legyenek a stratégiailag fontos döntések meghozatalára a forrásgazdálkodás területén."- nyilatkozta Atkinson.
A Russam GMS elnöke és vezérigazgatója, Charles Russam, nagy örömmel fogadta a híreket: "Mint a leghosszabb ideje fennálló, élvonalbeli interim menedzsment szolgáltatásokat nyújtó cég az Egyesült Királyságban, mely 23 éves szakmai múltra tekint vissza, és mint az Interim Management Szövetség és a nemzetközi Taplow Group alapító tagja, a Russam GMS rendelkezik a legátfogóbb adatbázissal és kapcsolatrendszerrel az interim vezetők körében az Egyesült Királyságon belül. A cég ISO 9001:2000 tanúsítvánnyal rendelkezik, és az "Investors in People" (Emberi Befektetők) cím tulajdonosa - az egész cég elkötelezett e folyamatfejlesztés és a legmagasabb színvonalú szolgáltatásnyújtás mellett."
A Russam GMS szerint örvendetes, hogy az interim menedzsment egyre nagyobb teret kap a brit állami szektorban, és egyre inkább úgy tekintenek rá, mint a hatékonyság és termelékenység növekedés motorjára, ezért a cég bizakodva tekint az elkövetkezendő 3 év és a jövő felé.
<Vissza a címlapra
|