www.cons.hu munkajog | interjú | karrier | HR | pszichológia | e-learning | menedzsment | életmód | kultúra | trendek  2013. 05. 22.
  Címlap   Archívum   Hírek   Beállítás kezdőlapnak   Keresés:

Önéletrajzok
   feltöltése

F.A.Q.
Fizetések



Rendezvények
Szótár
Tesztek


2012.04.13.Így húzták le a magyar bankok ügyfeleit Chicagóban

Skimming, azaz a bankkártyaadatok illetéktelen lemásolása - így nevezzük azt a jelenséget, aminek a hétvégén több magyar ügyfél is áldozatául esett. A probléma úgy derült ki, hogy néhány óra különbséggel történt készpénzfelvétel egymástól több ezer kilométer távolságban. Most azt is megmutatjuk, hogy védekezhetsz az ilyen lehúzások ellen.

Mi történt?

Lapértesülések szerint magyar bankok ügyfelei azt tapasztalhatták, hogy néhány óra különbséggel nagyobb összegeket (esetenként több százezer forintot) vettek le bankszámlájukról, egymástól több tízezer kilométer távolságban (például Budapesten és Chicagóban). Volt olyan ügyfél, akit az éjszaka közepén a bankja riasztott - le is tiltotta a kártyáját, de már későn.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya a Pénzcentrum.hu-t úgy tájékoztatta, hogy a XIV. kerületi Rendőrkapitányságon négyen tettek feljelentést, mert azt tapasztalták, hogy a bankszámlájukról ismeretlenek különböző összegeket emeltek le. A kerületi Rendőrkapitányság az eddig beszerzett adatok alapján mindegyik esetben nyomozást rendelt el számítógépes rendszer elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. (Úgy tudjuk, a feljelentések száma azóta tovább emelkedett.)

Mit mondanak a bankok?

A Pénzcentrum.hu megkereste a Citibankot és az Erste Bankot (a hírek szerint az ő ügyfeleik estek áldozatul a csalássorozatnak). Az Erste Bank megerősítette, hogy az elmúlt napokban néhány ügyfél gyanús számlamozgást tapasztalhatott. Ennek oka az úgynevezett skimming, amikor illetéktelenek lemásolják a bankkártyák adatait. A bankok a bankkártyás tranzakciókat a kártyatársasági előírásoknak megfelelően folyamatosan monitorozzák, így a mostani esetről is értesült a bank és megtette a szükséges lépéseket.

A pénzintézet szerint pár ügyfél érintett. Nagyon fontos, hogy azok az ügyfelek, akik gyanús kártyahasználatot tapasztalnak, nyújtsák be reklamációjukat a vitatott tranzakciók megjelölésével a banknak, amelyeket a lehető leghamarabb kivizsgálnak. Az első lépés, hogy az ügyfél az észlelést követően azonnal tiltsa le / tiltassa le a kártyáját vagy a fiókban, vagy pedig a telebankon keresztül. Majd ezt követően tegyen panaszt a banknál (fiók, netbank, telebank).

Amennyiben a bank jogosnak találja a panaszt, az ügyfelet a soron kívüli kivizsgálás után teljes körűen kártalanítja az Erste. A panaszokat kiemelt prioritással kezelik.

A bank feljelentést fog tenni, ahogy ilyen esetben mindig, de fontos, hogy az ügyfelek is menjenek el a hozzájuk legközelebb eső rendőrkapitányságra, hogy ők maguk is feljelentést tegyenek, miszerint illetéktelenek használták a bankkártyáját. A rendőrségen nagyon hamar felveszik a jegyzőkönyvet,melyet a fióki bejelentés során vigyenek is mindjárt magukkal az ügyfelek.

Az Erste tájékoztatása szerint nincs szükség semmilyen rendkívüli intézkedésre, de a bank javasolja a Kártyaőr és Számlaőr szolgáltatások használatát az ügyfelek számára, amelynek segítségével folyamatosan értesülhetnek a kártya jogosulatlan használatáról, így visszaélés-gyanú esetén azonnal tiltatni tudják azt az ügyfélszolgálaton keresztül.

A Citibank állásfoglalásában közölte: ügyfelei adatainak biztonsága elsődleges prioritás számukra, és megteszik a megfelelő lépéseket, hogy tájékoztassák és megvédjék ügyfeleiket, amikor azt gondolják, hogy adataik biztonsága veszélybe kerülhetett. A Citi kiemelt biztonsági stratégiával rendelkezik, melynek részeként folyamatosan nyomon követik a gyanús tranzakciókat, ügyfeleik nem felelősek a betéti vagy hitelkártyáik jogosulatlan használatáért.

Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség kommunikációs és marketingvezetője a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a mostani esetek száma nem számít kiugrónak az átlagos kártyaforgalomhoz képest. Az automatikus biztonsági rendszereknek köszönhetően kevesebb mint tíz számlatulajdonost rövidítettek meg, de mindannyian visszakapják az ellopott pénzt.

A klónok háborúja

A bűnelkövetés módja arra utal, hogy a csalók úgynevezett klónozásos technikával dolgoztak, azaz az adatokat bankjegykiadó automaták használatakor, egy illegális adatszerző eszközzel szerezhették meg, a klónozott kártyákat pedig külföldön használták fel.

A klón annyit jelent, hogy az egyszer létező kártyát valamiféleképpen megtöbbszörözik, és az eredeti és a klónja - annak felderítéséig - egyszerre létezik. És természetesen, amíg le nem bukik, más is fizet a mi kártyánkkal, pontosabban annak egy másával. A visszaélés különleges veszélye, hogy a visszaélés során a kártyabirtokos zsebében végig ott az eredeti kártyája és mit sem sejt arról, hogy közben mások a számláját használják.

A klónozásos kártyacsalásnál különösen fontos ellenszer a mobilbank szolgáltatás: azaz a napi limit beállítása, illetve az sms-értesítés, amely tudatja, ha olyan tranzakciót hajtottak végre, amelyet nem a tulajdonos kezdeményezett. Ha olyan pénzmozgást tapasztalunk, amit nem mi kezdeményeztünk, ne habozzunk, azonnal hívjuk fel bankunk ügyfélszolgálatát.

Forrás: pénzcentrum.hu

2012.04.12.Gfk: mélyponton a vásárlási hajlandóság

Mélyponton a vásárlási hajlandóság a GfK Hungária felmérése szerint, mivel a családok többsége reáljövedelmének csökkenésére számít.

A GfK csütörtöki közleménye szerint jóllehet az év első negyedében a fogyasztói bizalom indexe újra emelkedett, s a fogyasztói várakozások is javultak, a kereskedelem számára nem kecsegtet túl sok jóval az a tény, miszerint a vásárlási hajlandóság a valaha mért legalacsonyabb szintre süllyedt az első három hónapban. A tájékoztatás szerint lényegében változatlanok a munkanélküliségre vonatkozó és inflációs várakozások is, s a többség úgy gondolja, családjának reáljövedelme idén csökkenhet.

A komplex fogyasztói bizalom index (FBI) értéke az év végi tendenciát megtörve, 2012 első negyedévében közel 8 pontnyit emelkedett és jelenleg 125,3 ponton áll. A fogyasztói várakozások index (FVI) esetében is emelkedés figyelhető meg az év első három hónapjában: az index csaknem 30 ponttal 148,8 pontra nőtt. E növekedés oka, hogy javult mind a háztartások várt pénzügyi helyzetének, mind az ország várt gazdasági helyzetének megítélése, utóbbi esetében különösen a rövid távú, vagyis 12 hónapra vonatkozó várakozások javultak nagyobb mértékben.

A vásárlási hajlandóság index (VHI) január-március időszakban utoljára a tavalyi év elején látott mértékben - 16 ponttal - csökkent és 99,2 ponton állt meg 2012 márciusában.

A közleményben idézett Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója szerint ez a valaha mért legalacsonyabb érték és a kereskedelem szempontjából nem feltétlenül biztató. A három index időben egymáshoz viszonyított alakulását tekintve szembeötlő a fogyasztói várakozások és a vásárlási hajlandóság egymástól elválása, a vonatkozó indexértékek vonalának egyfajta "ollóként" nyílása az aktuális negyedévben.

A munkanélküliség alakulásával kapcsolatos vélekedések 2012 márciusában hasonló képet mutatnak, mint az előző negyedévben: a lakosság több, mint fele, 51 százaléka számít a munkanélküliség növekedésére, míg korábban 54 százalékuk vélekedett hasonlóképpen.

Lényegében az inflációs várakozások sem térnek el az előző negyedévben mért eredményektől, mert a lakosság túlnyomó része - tízből kilencen - továbbra is az árak emelkedésére számít. A válaszadók átlagosan 9 százalékos növekedést várnak az elkövetkező 12 hónapban. A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások továbbra is kedvezőtlenek: a megkérdezettek közel kétharmada, 66 százaléka az inflációnál kisebb mértékű növekedéssel számol, vagyis reáljövedelmük csökkenését prognosztizálják.

A közlemény szerint a hitelfelvételi kedv lényegében nem változott: a lakosság 21 százaléka gondolja úgy, hogy most nem alkalmas az idő hitelfelvételre, a korábbi 23 százalékkal. A megtakarításokról alkotott vélemények nagy mértékben romlottak az előző negyedévhez képest: a válaszadók 39 százaléka bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy korábban tervezett vásárlásra felhasználja-e megtakarításait, míg 27 százalékuk szerint most egyáltalán nem érdemes nagyobb háztartási eszközt vásárolni.

Ötvenhét százalékra csökkent a lakásvásárlást érdemesnek tartók aránya, miközben a lakosság mintegy fele, 54 százaléka tartja jó befektetésnek a lakásvásárlást. A lakás eladására mindössze 6 százalék tartja alkalmasnak a jelenlegi időpontban a körülményeket - közölte a GfK Hungária.

Forrás: hvg.hu

2012.04.11.Öt elképesztő legenda a Titanicról

Éppen száz éve futott ki a Titanic Southamptonból, hogy az Atlanti-óceánt átszelve New Yorkban kössön ki. Négy nappal az indulás után az óceánjáró jéghegynek ütközött és elsüllyedt. Máig számos legenda kering az utolsó órák történéseiről: ezek egy részét a tényeket és mesés fordulatokat ötvöző filmek generálták.

A Titanic katasztrófája száz évvel az óceánjáró pusztulása után is megmozgatja az emberek fantáziáját. Nem véletlenül, 1912. április 15-én hajnalban ugyanis több mint 1500 ember veszett a jeges Atlanti-óceánba, hátborzongató körülmények között: egy olyan luxushajó első útján, ami szinte teljes gőzzel haladt az útját keresztező kiterjedt jégmező felett. Alig három óra kellett hozzá, hogy a biztonságosnak tartott 269 méter hosszú, 28 méter széles monstrumot elnyelje az óceán. A BBC Online friss összeállításában öt, a köztudatba beivódott titanicos legendát cáfolt meg vagy helyezett más megvilágításba.

A Titanicot az "elsüllyeszthetetlen" hajóként reklámozták

A jégheggyel ütköző óceánjáróról szóló leghíresebb film kétségkívül James Cameron 1997-es Titanicja. Ki ne emlékezne arra a bizonyos romantikus, korlátos jelenetre, amikor a nincstelen, harmadosztályon utazó Jack - Leonardo DiCaprio - a hajó orrában állva hátulról átkarolja a gazdag lányt, Rose-t - Kate Winslet -, és megnyílik előttük a szabadságot jelképező végtelen óceán? Ebben a filmben hangzik el - Rose édesanyja mondja még a southamptoni indulás előtt, a dokkban -, hogy ez a hajó, amiről azt állítják: elsüllyeszthetetlen. Ez a legnagyobb titanicos mítosz - nyilatkozta Richard Howells, a londoni Kings College munkatársa, a BBC Online-nak. Howells szerint nem igaz, hogy a baleset előtt mindenki elhitte, hogy a White Star Line hajótársaság óceánjárója elpusztíthatatlan.

"A vállalat sosem állította, hogy a hajó elsüllyeszthetetlen, nem is beszéltek erről, egészen a katasztrófáig" - állította Howells arra hivatkozva, hogy a Titanic első útja nem számított egyedülálló vállalkozásnak: testvérhajója, az 269 méter hosszú, 2430 ember szállítására alkalmas Olympic ugyanis 1911-ben már többször megtette az utat New Yorkba. Igaz, az elsüllyeszthetetlen hajóról szóló legendának lehetett némi valóságalapja, ugyanis az Olympic ötödik útján összecsattant a Hawk hadihajóval, de az esetnek nem lett komolyabb következménye.

"A hajó süllyedt, a zenekar játszott"

A legtöbb titanicos filmben a hajózenekar tagjai hősként jelennek meg: még akkor is játszanak, amikor az óceánjáró már süllyed. A romantikus elképzelés megfilmesítése azon a tényen alapulhat, hogy a zenészek valóban ott voltak a fedélzeten, amikor a Titanic süllyedt, de a legkézenfekvőbb magyarázat szerint azért, hogy segítsenek az utasoknak megőrizni lélekjelenlétüket. Arról, hogy valóban utolsó leheletükig zenéltek-e, nem maradt fenn bizonyíték, de az tény, hogy a karmester és zenekar hét tagja odaveszett.

A korabeli beszámolók megoszlanak arról, hogy mi volt a zenekar utolsó dala. A túlélőket mentő hajó, a Carpathia egyik utasa, Carlos Hurd a fennmaradt dokumentumok szerint azt nyilatkozta négy nappal a baleset után, hogy a "sikolyok mellett másik hang is szárnyalt, erősen és tisztán: a 19. századi keresztény himnusz, a Nearer, My God, To Thee hallatszott, amit a zenekar játszott az ebédlőben". Állítása szerint a zene és a haldoklók jajveszékelése a szenvedés szimfóniájává olvadt össze. Az elképzelés magasztos, de nehezen hihető, hogy a férfi saját emlékein alapult volna, sokkal valószínűbb, hogy Hurd igyekezett pátosszal fokozni az eset drámaiságát, esetleg a túlélők elbeszéléseire hagyatkozva vélhette úgy, hogy az utolsó dal, amit a morajláson át is hallani vélt, az a már említett himnusz volt.

A sajtóban számos túlélő nyiltakozta, hogy a Nearer, My God, To Thee-t játszotta utoljára a zenekar. Az egyik utas április 19-én azt mesélte a Christian Science Monitor című lapnak, hogy akik a hajótesthez közeli mentőcsónakokban ültek, azt mondták: bizony ezt a himnuszt hallották. Később több túlélő emlékezett hasonlóan - mások elbeszélésére hagyatkozva. A BBC Online összefoglalójából azonban kiderül, hogy nem sikerült minden kétséget kizárósan kideríteni, melyik lehetett az utolsó melódia.

James Cameron mindenesetre megvette a magukat hullámsírba zenélő férfiak történetét. Paul Louden-Brown, a Titanic Történelmi Társaság munkatársa tanácsadóként dolgozott Cameron mellett. A brit lapnak elmondta: a zenekaros jelenet az 1958-as A Night To Remember című filmben olyan csodálatos volt, hogy Cameron elhatározta: megismétli.

Smith kapitány "hősi" halála

Egy valamirevaló kapitány nem hagyhatja el a süllyedő hajót, amíg minden utast ki nem menekítettek. A Titanic kapitánya, Edward John Smith utolsó óráiról a korabeli dokumentumokból kevés konkrétum derül ki. Az általános vélekedés szerint hős volt - annak ellenére, hogy figyelmen kívül hagyva a jégveszélyre utaló jelzést, nem vett vissza a sebességből, a biztos pusztulásba kormányozva hajóját. Pontosan tudta, hány mentőcsónak állt rendelkezésre, és azokban hány utas fért volna el, ennek ellenére hagyta, hogy félig üres csónakokat eresszenek a vízbe – vélekedett Louden-Brown, aki nem értett egyet a kapitányról kialakult idilli képpel.

Smith hősi haláláról a legkülönfélébb történetek keringtek: az egyik arról szólt, hogy a kapitány a jeges vízben úszott, karjában egy gyermekkel. Louden-Brown szerint a kapitány felelős azokért a mulasztásokért, amik végül a katasztrófához vezettek. Nem volt komplett evakuálási terv, nem volt elég mentőcsónak - a 20 csónak 1178 embernek volt elég -, és Smith nem adott ki olyan parancsot, miszerint mindenkinek el kellett volna hagynia a hajót: az utasok egy része nem tudta, milyen súlyos a helyzet.

Az aljas üzletember, aki csak a saját bőrét mentette

Joseph Bruce Ismay, a White Star Line hajótársaság igazgatója álmodta meg a gigászi óceánjáró triászt (Olympic, Titanic, Gigantic), és a korabeli vélekedés szerint ő volt a főgonosz, aki pusztulásra ítélte a Titanicot. A közvélemény szerint az ő hibája volt, hogy nem szereltek fel több mentőcsónakot az óceánjáróra, és ő hajszolta Smith kapitányt, hogy még a tervezett időpont előtt New Yorkba érjenek. Gyáva menekülése - a nőket és gyerekeket beelőzve az első mentőcsónakba vetette magát - szinte minden titanicos filmben továbbél. "Az árulás annyira erős szál, hogy egyetlen filmes sem szereti kihagyni a történetből" - mondta Paul Louden-Brown a BBC Online-nak. A baleset körülményeit feltáró 1912-es brit jelentés szerint azonban Ismay jó pár utasnak segített, mielőtt elfoglalta volna helyét az utolsó mentőcsónakban.

A korabeli média igencsak rásegített, hogy az Ismay-ről kialakult kép kellően visszatetsző legyen. A White Star Line elnökére évek óta fújt a híres lapkiadó, William Randolph Hearst - övé volt a The New York Journal -, mivel Ismay korábban nem akart együttműködni a sajtóval. Louden-Brown szerint Hears lejáratókampányt indított Ismay ellen.

A náci propaganda miniszter, Goebbels megrendelésére készült 1943-as Titanic-filmben Ismay egy hatalommániás zsidó üzletemberként jelenik meg, aki a bátor kapitányt arra ösztökéli, hogy a jégveszély dacára még nagyobb sebességre kapcsoljon. Az 1958-as A Night to Remember című filmben is gazemberként tűnik fel Ismay. Louden-Brown ezt nem tartotta igazságosnak, ezért Cameronnal árnyalták a karaktert: az 1997-es Titanicban Ismay arra használja pozícióját és befolyását, hogy gyorsabb haladásra ösztönözze a kapitányt, mondván, ha előbb érnek New Yorkba, nagyobb lesz a sajtóvisszhang, vagyis a dicsőség.

Az erőszakkal visszatartott bevándorlók, akik nem menekülhettek

Cameron filmjének egyik legmeghatóbb jelenete, amikor a harmadosztályon utazók megpróbálnak feljutni a fedélzetre a mentőcsónakokig, de azzal szembesülnek: lezárták a kapukat, hogy megakadályozzák menekülésüket. Richard Howells szerint erre nincs bizonyíték. Tény, hogy a Titanicon kapukkal választották el a harmadosztályon utazókat a többi vendégtől, egyrészt, mert féltek a fertőző betegségektől, melyeket a bevándorlók terjeszthettek, másrészt a bevándorlókra vonatkozó törvények miatt az Amerikába érkező emigránsokat el kellett különíteni. A harmadosztályon zömében kínaiak, örmények, olaszok, oroszok utaztak, akik új életet akartak kezdeni egy másik kontinensen. Rájuk nem gondoltak, amikor felszerelték a mentőcsónakokat: a folyósokon botladozva kellett feljutniuk a fedélzetre, ha meg akartak menekülni.

Az 1912-es brit vizsgálati jelentés - The British Inquiry Report - megállapította: nem volt igaz, hogy a harmadosztályon utazók elől szándékosan elzárták volna a menekülési útvonalat. Kezdetben néhány folyosón valóban zárva voltak a kapuk, ám később megnyitották ezeket. Akkor viszont már a legtöbb mentőcsónak kifutott - legalábbis a jelentés szerint, amit a BBC Online idéz. Ebből az is kiderül, hogy a harmadosztályon utazók vonakodtak elhagyni a hajót, mert nem akartak megválni csomagjaiktól.

Forrás: hvg.hu

2012.04.10.Már 8000 helyen lehet OTP SZÉP kártyával vásárolni - Az OTP Pénztárszolgáltató már több mint 300 000 kártyát bocsátott ki

Az OTP Széchenyi Pihenőkártya (OTP SZÉP kártya) közel 300 000 felhasználója országszerte már több mint 8000 elfogadóhely közül választhat, ha egyszerűen és gyorsan szeretné kiegyenlíteni számláját. Többek között a Starbucks vagy a Burger King éttermeiben, számos uszodában, fürdőben, és edzőteremben, vagy éppen magyarországi szálláshelyeken.

Az OTP SZÉP kártya kibocsátója, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. az első negyedév végéig több mint 8000 elfogadóhellyel kötött megállapodást, akik a szabadidős programok széles skáláját teszik elérhetővé a 300 000-et meghaladó kártyabirtokos számára.

Azok, akik nyaralni és pihenni szeretnének, több mint 5700 szálláshely közül választhatnak, köztük a Danubius Hotels, vagy épp a Hunguest Hotels szállodái közül. Akik épp nem utaznának el, de szívesen felkeresnének egy éttermet, vagy kávézót SZÉP kártyájuk segítségével ezt is megtehetik a Starbucks, a Burger King, a Don Pepe vagy a további 7000 vendéglátóhelyi partner valamelyikénél. Az aktív pihenés szerelmesei szintén találhatnak számukra megfelelő elfogadóhelyeket az OTP SZÉP kártya hálózatában, ugyanis számos fővárosi és vidéki edző- és fitneszterem mellett olyan uszodák és fürdők is elfogadják a plasztikot, mint a Dagály Fürdő vagy az Aquaworld Élményfürdő. És ha valaki egész más jellegű kikapcsolódásra vágyna: a Széchenyi Pihenőkártya szabadidős alszámlájával akár a Fővárosi Állatkertbe vagy az Operettszínházba is belépőjegyet válthat.

"Az OTP SZÉP kártya tavalyi bevezetésekor az volt az egyik célunk, hogy az idei, tömeges felhasználás idejére egy működőképes és hatékony elfogadóhelyi hálózatot tudjunk kiépíteni. Úgy véljük, hogy a több mint 8000 elfogadóhely által nyújtott 18 000 felhasználási lehetőség a munkánk sikerét és a SZÉP kártya népszerűségét igazolja. Reméljük, hogy a plasztikkártyán elérhető juttatások minél több felhasználó pihenését megkönnyíti majd" - számolt be Róth Lajos az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

Az OTP Széchenyi Pihenőkártyáról:

Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. 2011 júliusában, Magyarországon elsőként bocsátotta ki a Széchenyi Pihenőkártyát, amely 2012. január 1. óta szálláshelyi szolgáltatások mellett vendéglátóhelyi és szabadidős juttatásokra is felhasználható. Így ma a kártyatulajdonosok 8 000 elfogadóhelyen mintegy 18 000 felhasználási lehetőség közül választhatnak OTP SZÉP kártyájukkal fizetve.

További információ:
Ganzler Orsolya

senior ügyfélkapcsolati menedzser
Café PR
Telefon: 1 880 3081
E-mail: ganzler.orsolya@cafepr.hu

2012.04.10.Hamarabb jön nyártól a fizetés

Folyamatosan zajlik a felkészülés a hazai pénzforgalom elmúlt 15 évének legjelentősebb fejlesztésére, a napközbeni átutalás július 1-i bevezetésére. A rendszert jelenleg az éles üzemnek megfelelő forgalommal tesztelik. A Magyar Nemzeti Bank honlapján mától elérhető a Gyakran Ismételt Kérdések és Válaszok (GYIK) jelentősen bővített gyűjteménye, amelynek célja, hogy széleskörű tájékoztatást nyújtson a pénzforgalmi szolgáltatók ügyfelei számára az átállással kapcsolatban - közölte az MNB.

A hazai pénzforgalom elmúlt 15 évének legjelentősebb fejlesztése 2010 júliusában indult azzal a céllal, hogy a hazai pénzforgalmi szolgáltatók 2012. július 1-től képesek legyenek az elektronikusan benyújtott átutalásokat a jelenlegi egy munkanap helyett legfeljebb négy órán belül eljuttatni a címzettekhez. Az elmúlt közel két évben az érintett szereplők (GIRO Zrt., hitelintézetek, MNB) folyamatosan fejlesztették a rendszereket annak érdekében, hogy az ügyfelek hibamentesen működő, magas színvonalú szolgáltatást kapjanak.

A GIRO Zrt. és a bankok felkészülése folyamatos. Jelenleg már nemcsak az éles üzemnek megfelelő ellenőrzés zajlik, de sor került teljesítménytesztekre (amely során napi csúcsforgalommal tesztelik a rendszert), illetve az üzletmenet folytonossági folyamatok egy részének modellezésére is. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy július 1-től zökkenőmentes lesz az átállás a napközbeni átutalás rendszerére.

E korszerűbb rendszer jelentős előnyöket biztosít majd a lakosság és a vállalatok számára egyaránt. Elegendő az esedékesség napján utalni, mely adott összeget ugyanazon a napon belül további fizetésekre is fel lehet majd használni. Ezen kívül az ügyfelek egy átutaláshoz kapcsolódóan az jelenleginél több adatot tudnak közölni és fogadni, amely főleg a vállalatoknak kedvező.
A jegybank honlapján mától elérhető a napközbeni átutalással kapcsolatos Gyakran Ismételt Kérdések és Válaszok (GYIK) jelentősen bővített gyűjteménye, amelynek célja, hogy széleskörű tájékoztatást nyújtson a pénzforgalmi szolgáltatók ügyfelei számára az átállással kapcsolatban. A GYIK-ot a projektben résztvevő intézmények is közzéteszik.

Forrás: pénzcentrum.hu

2012.04.06.Konyhai spórolási tippek az ELMŰ-ÉMÁSZ-tól!

Visszatér a kézi kávédaráló? Újra bevetésen a hagyományos habverő? Kenyérvágókés az elektromos szeletelő helyett? Régimódinak tűnhet a tanács, de takarékossági szempontból mindenképpen előnyös: amennyiben van rá lehetőségünk és időnk, inkább válasszuk az emberi erőt igénylő konyhai eszközöket az elektromos árammal működő készülékek helyett.

Ne a saját energiánkkal takarékoskodjunk!

A kényelemnek sokszor nagy ára van. Ha a saját energiánkat a konyhai műveleteken kívánjuk megspórolni, abban az esetben mindez a villanyszámlánkon is megjelenhet. Régiómódinak tűnhet a tanács, de takarékossági szempontból mindenképpen előnyös: amennyiben van rá lehetőségünk és időnk, inkább válasszuk az emberi erőt igénylő konyhai eszközöket az elektromos árammal működő készülékek helyett. Így újra visszakerülhet a polcra a kézi kávédaráló, használjuk újra a kézi habverőt, valamint az elektromos kés, vagy kenyérszeletelő helyett vegyük nyugodtan kezünkbe a jól bevált késeket.

Ha azonban az elektromos készülékek használata elengedhetetlen számunkra, törekedjünk arra, hogy azok lehetőleg energiatakarékosak legyenek. Új berendezések vásárlásakor segítségünkre lehet az energiacímke, továbbá az Energia Pont szakemberei készségesen, ingyenes tanácsaikkal könnyítik meg a választást.

A tisztaság energiatakarékos!

Ki ne ismerné a mondást: "tisztaság fél egészség". Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a gondos takarítással energiát is spórolhatunk meg.

Az ebéd vagy vacsora elkészítése közben elkerülhetetlen, hogy bizonyos szennyeződések kerüljenek a főzőfelületre. Olykor azonban nem jut idő vagy kellő figyelem arra, hogy nyomban letakarítsuk azt. Ez a higiéniai kérdéseken kívül is okozhat problémát, ugyanis a fém főzőlapok, gázégők, valamint a sütők is érzékelhetően több energiát fogyasztanak, amennyiben nincsenek rendszeresen tisztítva. Mindezt az okozza, hogy az eszközökre tapadt szennyeződés nem vezeti kifogástalanul a hőt, így sok energia elvész a "kosz" melegítésével is.

Kritikus pont: a sütő

Konyhánkban az egyik legnagyobb energia-felhasználó a sütő, így érdemes figyelmet szentelnünk annak, hogy a lehető legtakarékosabban üzemeljen. Kis odafigyeléssel csökkenthetjük az elvesztegetett hőt, takarékosabban készíthetjük el ételeinket. Ennek egyik legegyszerűbb módja, hogy a nem használt rácsokat a sütés idejére kivesszük a sütőből, mivel ezek csak feleslegesen vezetik el a hőt.

Ugyancsak érdemes figyelni arra, hogy a sütő ajtaja megfelelően záródik-e. Ha a lerakódott szennyeződés, esetleg bármilyen deformáció miatt nem zár kellően, a hő fölöslegesen szökik ki a konyha légterébe.

Egy további hasznos praktika, ha az étel elkészülte előtt 5-10 perccel lekapcsoljuk a sütőt, mivel az addigra megtermelt hő már elegendő a befejezéshez, és újból takarékoskodtunk egy keveset.

Felkeltettük érdeklődését?

Keresse fel bátran Energia Pontunkat, ahol személyesen is meggyőződhet arról, hogy az energiatakarékosság mennyi lehetőséget rejt még magában. További kérdéseire szakértőink személyre szabott, ingyenes tanácsadást nyújtanak az alábbi helyszíneken és időpontokban:

1132 Budapest, Váci út 72-74. Nyitva tartás hétfőtől péntekig: 9-17 óra között

3525 Miskolc, Dózsa György út 13. Nyitva tartás hétfőn és szerdán: 8-16 óra, kedden és pénteken: 8-14 óra, csütörtökön 12-20 óra között

Forrás: Haszon

2012.04.06.Tízmilliárdok a munkahelyi képzés támogatására

Május 1-jétől lehet jelentkezni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által meghirdetett munkahelyi képzések támogatását szolgáló pályázatokra. Az NFÜ a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében összesen 21 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást oszt szét a mikro- és kis-, a közép-, illetve a nagyvállalkozások számára.

A vállalkozások mérete szerint és regionálisan is eltérő támogatási lehetőséget kínál az NFÜ a munkahelyi képzésekre. Az új támogatási rendszertől azt várják a szakemberek, hogy hatékonyabban járulnak hozzá a hazai vállalkozások versenyképességének növeléséhez, mint a szakképzési hozzájárulásból az idei év elejéig érvényesíthető kedvezmény. A kisvállalatok munkavállalóinak ugyanis csupán a 3 százaléka jutott képzéshez a korábbi rendszerben, ami messze elmarad a közepes vállalatok 11, illetve a nagyvállalkozások 25 százalékától. A pályázat keretében a szakmai, idegen nyelvi, a vállalkozás működésével kapcsolatos, valamint informatikai témakörű képzések megvalósítását támogatják.

A munkahelyi képzések támogatása elsősorban a vidéki telephellyel rendelkező vállalkozások számára nyújt nagy lehetőséget - magyarázza Mlynarik Miklós, a forrásra pályázni kívánó vállalkozások számára komplex megoldásokkal szolgáló EconoConsult Kft. ügyvezetője. A hat úgynevezett konvergencia régióban - Dél-Alföldön, Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, Dél-Dunántúlon, Közép-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon - a mikro- és kisvállalkozások számára 6 milliárd, a középvállalkozásoknak szintén 6 milliárd, míg a nagyvállalkozások számára 8 milliárd forint áll rendelkezésre. A közép-magyarországi régióban a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak 300-300 millió, a nagyvállalkozásoknak pedig 400 millió forint a keret.

Amennyiben a cégek csekély összegű (de minimis) támogatásra pályáznak, a költségek 100 százalékát elszámolhatják, ha képzési támogatást igényelnek, a mikro- és kisvállalkozások általános képzésnél a költségek 80 százalékát, speciális oktatásnál pedig 45-55 százalékát számolhatják el. Középvállalkozásoknál a támogatási intenzitás - az általános és a speciális képzésekre - 70-80, illetve 35-45, nagyvállalatoknál pedig 60-70, illetve 25-35 százalék. Az 5-20 hónapos (3-18 hónap fizikai megvalósítás + 2 hónap pénzügyi elszámolás) képzési projektek támogatásának összege - amelynek 25 százalékáig előleg igényelhető - a mikro- és kisvállalkozásoknál maximum 10 millió, a középvállalkozásoknál 1-50 millió, a nagyvállalkozások esetében pedig 5-150 millió - részletezi Mlynarik.

Miután 2012-től megszűnt az a lehetőség, hogy a cégek saját dolgozóik képzését a szakképzési hozzájárulási kötelezettség terhére elszámolják, ez a jelentős forrás fontos eszközként szolgálhat a munkahelyi képzési programok fenntartásához - vélik az EconoConsult szakértői. A hazai vállalkozások számára fontos, hogy munkavállalóik ismeretei bővüljenek, a korszerű tudás ugyanis növeli a versenyképességet, így a munkahelyi képzések lökést adhatnak a gazdaság fejlődéséhez. Komplex projektek kidolgozásával lehet a legnagyobb eséllyel javítani a cégek működési hatékonyságát.

Forrás: pénzcentrum.hu

2012.04.05.A Magyar Katolikus Egyház és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa közös húsvéti üzenete

Bonyolult világunkban nehezen tudunk ünnepelni. Pedig az igazán nagy dolgok megéléséhez békére és csendre van szükség. Ki kell emelkednünk felszínes szétszórtságunkból. A kereszténységnek van reményt hordozó igazsága. Éppen a húsvét ünnepe ad számunkra vigasztalást, reményt és erőt.
Jézus keresztútja legalább annyira zaklatott és zajos volt, mint a mi mindennapi életünk. De Jézus drámája nem ért véget nagypénteken a kereszten.
A keresztény ember hiszi, hogy Jézus feltámadt és tapasztalja, hogy Jézus él! Örök érvényű, az egész történelmet átható esemény az, amely húsvét hajnalán történt. Jézus feltámadása valódi értelmet tud adni életünknek, amely oly sokszor céltalannak, üresnek tűnik. Jézus fénye beragyogja az egész történelmet. Nem a szürkeségé, nem a kudarcé az utolsó szó. Jézus már legyőzte a bűnt és a halált és a holtaknak életet ajándékozott. Ő minden embert megváltott. Ő hív meg a szeretetre, amely nem szűnik meg soha. Húsvét üzenete ezért abban áll, hogy hittel lépjünk be a feltámadt Krisztus közösségébe és a tőle kapott erővel tartsunk ki, sőt növekedjünk a szeretetben és így építsük országát, a szeretet civilizációját.
Ezért tisztelünk minden embert, bármilyen világnézeti meggyőződést, hitet valljon is. Ezért tekintünk szolidáris szeretettel minden családra, minden népcsoportra, minden vallási közösségre. Ezért kívánunk mindenkivel együtt dolgozni a megbékélés, a bizalom és a szeretet kultúrájáért.

2012. Húsvét

Dr. Erdő Péter s.k.
bíboros
Magyar Katolikus Egyház

Steinbach József s.k. elnök
Dr. Fischl Vilmos s.k. főtitkár
Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Tagegyházai:

Dr. Bölcskei Gusztáv s.k.
református püspök, a zsinat lelkészi elnöke

Gáncs Péter s.k.
evangélikus elnök-püspök

Dr. Mészáros Kálmán s.k.
baptista egyházelnök

Pataky Albert s.k.
pünkösdi egyházelnök

Csernák István s.k.
metodista szuperintendens

Dr. Frank Hegedűs s.k.
anglikán kanonok

Arszeniosz Kardamákisz metropolita s.k.
Magyarországi Orthodox Exharchátus

Mark Golovkov érsek s.k.
Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje

Siluan Manuila püspök s.k.
Magyarországi Román Ortodox Egyház

Pantelic Lukijan püspök s.k.
Budai Szerb Ortodox Egyházmegye

Kirkov Vladimir elnök s.k.
Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház

Forrás: OS

 
< Előző hírcsomag     Következő hírcsomag >

Állásajánlatok
28
Havi hírlevelek
7258
Cikkek
815

Rajzfilm
HeadHunter's game









RMÜE

Milliónyi állás - Monster

Magyar állás és munka portál

© 2002-2005 p&bert management consulting group  
készítette: proaction Hungária Kft.